Best Reisen > Utazás Amerikába > Amerikai körutazások
Amerikai körutazások
Sokak szerint az Amerikai Egyesült Államokban két dolgot fontos megnézni, ez pedig a keleti- és a nyugati-part. Mert az USA e két részén – vagy legalábbis annak közelében – van a legtöbb látnivaló, a legtöbb nevezetes város és természeti szépség, amelyet mindenkinek látni kell. Ki ne szeretné megnézni a nyugati part nemzeti parkjait, városait, köztük a Grand Canyont, a Yosemite nemzeti parkot, melyben számos vízesés található, San Franciscót, utcáin a „cable car”-nak nevezett régi, hangulatos villamosokat? És még sorolhatnánk, mennyi mindent látnivaló várja azokat, akik a Best Reisen „National Express” – Nemzeti Parkok körutazás elnevezésű útját választják. Akik pedig a keleti partszakaszon szeretnének maradni, azoknak a Keleti part expressz csomag ajánlható, hiszen ebben olyan városok megtekintése is szerepel, mint New York, Boston, Washington DC, Philadelphia, Toronto, de természetesen a Niagara vízesés meglátogatása sem marad ki. A rövid kis ízelítőből is látszik, hogy a Best Reisen ajánlataiban szereplő körutazások között mindenki megtalálja azt, amelyik a leginkább megfelel igényeinek. Már csak a megfelelő dátumot kell kiválasztani, és irány Amerika!
Ismerje meg USA körutazásaink részleteit:
USA Nemzeti Parkok
Járja be az Amerikai Egyesült Államok nemzeti parkjait: Grand Canyon, Yosemite Nemzeti Park, Mojave sivatag és a Zion Nemzeti Park. Vegyen részt USA nemzeti parkok körutazásunkon!
USA Keleti Part
Utazzon el New Yorkba, látogasson el Bostonba és tekintse meg a Niagara-vízesést! Nézze meg Washington és Philadelphiát! Vegyen részt hétnapos USA keleti parti körutazásunkon!


